2011. július 16., szombat

Spirit

A forma már ismerős, a szinek adnak neki mindig új arcot. Ezúttal a rejtelmesen sötét keretből ragyog ki a szikrázó világosság. És igy magamon bemutatva jobban szeretem, mint csupaszon.

2011. július 13., szerda

Fülbevalók




Mindig sajnáltam, hogy egy-egy kész fülbevalót nem próbálhatok meg, hogyan fest használat közben, meg főleg a súlyát tesztelni a nehezebb, üvegből készült füliknél. Ma aztán "megvilágosodtam", eszembe jutott, hogy bár már évtizedek óta nem használok fülit,(mivel hosszú hajam volt és az mellett nem sok értelmét láttam) de az egyik fülemen nem fort be teljesen lyuk. Meg is próbáltam azonnal, talán sikerül bedugni és lám, sikerült ! Ahhoz képest, hogy lassan másfél éve lesz, hogy elkészitettem az első fülit Szaszi részére. És azóta folyamatosan voltak  ilyen gondolataim, hogy - de jó lenne látni, mit mutat, kit kellene lefülelni modellnek - ahhoz képest enyhén szólva is elég lassú volt a reagálásom.
Egy kissé meggyötörtem a fülem a füli cserélgetéssel, ráadásul jót nyavalyogtam a fotózással, hát én nem látok oldalra a fülemhez. Na, de jó lesz ez demonstrálásnak, szeretem láttani, hogy viselve hogyan néznek ki az ékszereim.

2011. július 11., hétfő

Big bang

Olyan tikkadt vagyok a nagy melegtől, hogy úgy érzem elúszik a fejem a nyakamtól és épp most jut eszembe ( vagy éppen azért ? ) kirobbanóan dinamikus medálokat megmutogatni a Meskán  és az Etsyn is.

2011. július 9., szombat

Rumba

Szeretem benne azt, ami egészen az amit én belerakni kivánok. De ez most olyan érdekes, forgatom nézegetem és néha nem látom benne, néha meg egészen megcsap az ereje.
De azért a zsivány most is talált magának jó játékot.

2011. július 8., péntek

Semmi ékszer

A mai ékszerfotózás "botrányba" fulladt. Macskafotózás lett belőle.A kis zsivány szolgáltatta a témát, abban hiba nem volt. Persze annak rendje és módja szerint lemerült a gépem (már ez csak nálam mód). Na, most kezdhetem elölről.
Hmm, milyen jó játékot találtam !
Felfedező úton .
Kis macskának kis fa dukál.

2011. július 6., szerda

2011. július 5., kedd

Dijat kaptam

Még mindig tombol a nyár, újra beragyogott a blogomba egy kis napsugár.Ezúttal eraberától kaptam,aki szépséges babákat alkot.Érdekes felfedezésem volt a babákkal kapcsolatban.Párszor történt meg, ezért nem biztos, hogy általánositani kell, de szerintem van benne valami.A meskán megjelenő új boltosok babáit nézegetve és látva az avatar képen a saját arcukat is, megdöbbentő volt a hasonlóság.Az első ilyen élményem negativ volt, mufurc babák és egy mufurc női arc (már nincs a meskán).De hát mi mást is vihetnénk az alkotásainkba, mint saját magunkat.És a babákra ez hatványozottan igaz, mert ott arcot is kell adni, nem csak formát, szint, stilust, mint mondjuk az ékszereknél, vagy táskáknál, vagy stb.
Erabera arcát nem ismerem, de a babái kedvesek, bájosak, arisztokratikusak és ezt meriteni kellett valahonnan.(A képet erabera blogjáról vettem,ugye nem baj?)

2011. június 30., csütörtök

Visszajelzés

Meg volt az első vásározásom.Nem részletezem, mert egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elképzelném. Igazság szerint nagyon nem is képzeltem még sehogy. Még nem vagyok kész egy komolyabb vásárra, vagy megjelenésre a valóságban. Ez csak úgy hirtelen jött és olyan is lett. Amiért mégis irok, az a visszajelzés! Méghozzá szemtől - szembe visszajelzés. Zavarba ejtően élesen lehet érezni, hogy ki az, akinek valójában tetszik és ki az, aki csak udvariasságból mond pár szép szót, mert úgy gondolja, hogy úgy illik.
Rossz természetem van, a negativ dolgokon rágódom,hurcolom magamban, a jó dolgokon meg képes vagyok csak úgy átugrani. Most mégis az a pár igazi visszajelzés él bennem, ami talán nem is szavakkal mondatott el, hanem lélektől lélekig áramlott.