2012. április 11., szerda

Az első lámpám



Igen, ez egy lámpa. Az egész úgy kezdődött, hogy a nappaliban a sarokba terveztünk valami fényforrást, ezért a vezeték és foglalat oda került. És ott fityegett már évek óta, mert lámpaüzleteket járva kiderült, hogy még nem találták fel a saroki lámát. Ha volt is, esetleg csak pár darab, amitől már a foglalaton csüngő izzó is fantáziadúsabb. És persze el is határoztam, hogy nah, majd én csinálok magamnak olyan lámpát, amilyen nekem tetszik. Na, ez is történt úgy pár éve. A terv is másmilyen volt, ami idővel változott, de örülök, hogy végül ez valósult meg. A szerkezete még egy előbbi lámpatervhez készült, kicsit ki is lóg ebből, de most úgy örülök, hogy végre fent van a falon, hogy ezen apróságon már nem akadékoskodom.
És csodálkozik - e valaki, hogy narancssárgát és narancssárgát lát a nappalinkban? A kreativitás szine.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett. :) Az egésznek nagyon pezsdítő hatása van számomra.

    VálaszTörlés
  2. Sejtelmes, hangulatos fényt varázsoltál a nappalitokba.
    Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Még sok ilyen gyönyörű lámpát kívánok! :) Ezek szerint találtál egy hézagot az egyébként rendkívül jól ellátott kínálati listán.

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon tetszik, nagyon kulonlegesen szep!!:)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, örülök, hogy nektek is tetszik!
    Hogy találtam volna egy hézagot? Nem tudom, mindenesetre ezt a tipust nem fogom "gyártani", mert lehetetlenség lenne szálitani, ahhoz nagyon érzékeny. Bár vannak "postázhatóbb" lámpaterveim, csak még nem jutottam el a kivitelezésig.

    VálaszTörlés
  6. Ez a kis történet annyira jellemző rád! :) Nem találsz ebben az üres és kapitalista világban hozzád illő lámpát, de nem esel kétségbe, hanem alkotsz valamit a szívedből..az ilyen dolgoktól lesz valaki igazán különleges, és ezek a "tárgyak" (mert szerintem pusztán tárgynak hívni olyan, mintha a szívárványra csak annyit mondanánk, hogy fény) teszik az otthont valóban otthonná! :)

    VálaszTörlés