2010. augusztus 30., hétfő

Vallomás

Számomra meghatározó egyéniség a Meskán verka ,aki a vele készült interjúban azt tanácsolta a kezdőknek,hogy ne próbáljanak egyből vaktában árulni a neten,ha nem bizonyosodtak meg előtte barátok,ismerősök segitségével,hogy vajon tetszik-e másoknak is a munkájuk.
Hát én bevallom hősiesen,hogy nem próbálkoztam a környezetemben puhatolózni.Kin is volt az első pár hét a Meskán,az első visszajelzések kivárása.
Mentségem az legyen,hogy ellentétben sokakkal,akiknél olvasom,hogy már gyerekkorukban is mindig bügyköltek valamit,majd ez felnőttkorban is megmaradt,esetleg komolyodott a téma,ott már anyag is van,ami szétosztható,meg a ráirányult figyelem is és visszajelzés.Ehhez képest nekem soha eszem ágában nem volt,hogy ékszereket,vagy akár nagyobb dolgokat tudnék,szeretnék,akarnék alkotni,mignem tavaly április elején(igen pontosan tudom a dátumot)berobbant az első.
De most örömmel mondhatom,hogy a héten megvolt az első hús-vér vevőm.Igen-igen,nem virtuális,hanem hús-vér,akin megfigyelhetőek a reakciói.És én figyeltem,ki is derült mindjárt egy apró hiányosság,amit könnyedén tudok korrigálni.
Lelkesedés,több nyaklánc vásárlása és egyértelmű visszatérni akarás,ilyen volt az első hús-vér vásárlóm.És ilyet kivánok még magamnak sokat-sokat(meg neked is,húú,látod milyen nagylelkű vagyok!).
Mindezek ellenére én sem ajánlom másoknak ezt az utat,hogy vaktába kezdjenek "lövöldözni" .Talán éppen én vagyok az a bizonyos kivétel,aki erősiti a szabályt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése