Gyöngysor

Egy egészen egyszerű apróság, egy pár gyöngyből álló fülbevaló és ki gondolná, hogy mennyire szükséges valami harmónia hozzá, hogy a végeredmény megfelelő legyen. A véletlen vezetett hozzá ( ha van olyan ), máshoz válogattam gyöngyöket és igy egymáshoz kerültek, mindjárt megfogott, ahogy egymáshoz viszonyultak. Ezzel kezdenem kell valamit, gondoltam, félreraktam, de nem túl félre, mert az akkor ott marad. Mikor újra előszedtem és sorba raktam, csak csodálkoztam, mit akartam én ezzel? Semmi nincs benne, ráadásul taszitják egymást a szinek. Szerencsére még nem volt túl régi a véletlen egymás mellé kerülésük, emlékeztem a sorrendre, és ahogy rakosgattam egymáshoz a gyöngyöket, újra egymásra mosolyogtak és mindenki megtalálta a helyét. Hát ennyire fontos, hogy minden a helyén legye?! Én csodaként élem meg az  apróságaimmal, az ékszerekkel, hogy gondolat nélkül, valami kikerülhetetlen feszültség motiváló ereje által összedobálok valamit, végül az indák, a hajlitások, a kanyarulatok, görbeségek harmóniát árasztanak. Ha ilyen nagyszerű megélni egy sor gyönggyel, milyen nagyszerű lehet megélni valami nagyobb, fontosabb dologgal. Hogy ezen a világon mindennek oka van, minden hozzá tartozik valami rendhez, ami a görbe sorra is tud egyenesen irni, és nem hullik ki belőle egy szürke veréb sem és egy sor gyöngy sem.